Kommunikáció a kríziskommunikációról. Elemzések, esettanulmányok publikálásába fog a blog szerzője. László Péter a nyilvánosság és a szakmaiság pártján áll, és szóvivője kíván lenni mindannak, ami a szavak mögött van.
KEDVES OLVASÓ! Fontos, érdekes, közérdekű ügyek kommunikációs hátteréről olvashat ezen az oldalon. Elemzéseimben arra keresem a választ, hogy ki, mit, mikor, hol, hogyan és miért tart fontosnak elmondani – vagy éppen elhallgatni. A nyilvánosság és a szakmaiság pártján állok, amikor egy-egy közéleti, politikai, gazdasági és kulturális téma kommunikációs vetületét vizsgálom meg. Különösen érdekelnek a kommunikációs krízishelyzetek, mert ez igazi kihívás mindenkinek, a kommunikátoroknak és az újságíróknak is. Éljen a breaking news! – én pedig elemzem a válságkommunikációs megoldásokat.
MUNKAMÓDSZEREM az, hogy az adott ügyben elfogulatlanul górcső alá veszem azokat a híreket és tudósításokat, nyilatkozatokat és közleményeket, állításokat és cáfolatokat, posztokat és kommenteket, amelyek napvilágot látnak, egyebek között és elsősorban a XXI. század eddigi legnagyobb hatású tömegkommunikációs csatornáján, az interneten. Tények, tudás, tapasztalat – ezek segítenek abban, hogy próbáljam észrevenni és a fontos összefüggésekkel együtt elmondani azt is, amit a szavak mögött, a szavakon túl van.
TISZTÁBAN VAGYOK azzal, hogy információforrásaim egyszerre óriásiak és korlátozottak. Abból dolgozom, ami elvileg mindenki számára olvasható, látható a médiumokban, ugyanakkor cégvezetők zárt főnöki szobáiba, politikai boszorkánykonyhákba és PR ügynökségek tárgyalóiba nem látok be, hiszen egy-egy kommunikációs akció megtervezése bizalmas. Éppen ezért nem állítom, hogy megmondom a tutit, mert én sem vagyok tévedhetetlen, mégis érdekel, és másoknak is érdekes, hasznos lehet megtudni, hogy ki miért úgy kommunikált, ahogyan tette. Remélem, hogy a mozgatórugók, a szándékok, az érdekek feltárása – akár vitára okot adó következtetéseimmel együtt – az olvasóknak is tanulságos lehet. A tényeken alapuló ellenvéleményeket szívesen veszem, ha az, aki esettanulmányaimat kommentálja, maga is híve a tiszta beszédnek. Legyünk együtt szóvivők!
Budapest, 2012. szeptember 10.
László Péter
A BLOG SZERZŐJE újságíróként a Magyar Rádió hírszerkesztőjéből (1986) a Magyar Televízió hírigazgatója (2005) lett. Újságíróként több ezer hírt, több száz hírműsort szerkesztett. Kommunikációs tanácsadóként a Press&Inform PR ügynökség ügyfélmenedzsereként kezdte, majd stratégiai igazgató (2004) lett. Kommunikációs szakemberként sok iparág sok cégének sok készített kommunikációs stratégiát, irányított kommunikációs akciókat, szerkesztett sajtóközleményeket, szervezett sajtótájékoztatókat, tartott kommunikációs tréningeket vállalati felső vezetőknek, szóvivőknek. Nagyvállalati kommunikációs vezetőként az MTV külső és belső kommunikációját irányította (2006-2010). A blog szerzője most önálló kommunikációs tanácsadó.
A BLOG CIKKEI forrásmegjelöléssel, a szerző és a blog egyidejű említésével szabadon idézhetők. A cikkek a szerző írásos engedélyével többszörözhetők, közvetíthetők a nyilvánosság felé, tehetők nyilvánosság számára hozzáférhetővé a sajtóban [Szjt. 36. § (2)]. A hozzászólások szerzői joga az adott felhasználót illeti, a hozzászólások tartalmáért ők tartoznak felelősséggel.