Technikai jellegű emberi hiba miatt tudta egy kamera rögzíteni, amit Orbán Viktor egy nyilvános eseményen nem a közvéleménynek szánt. Az ilyen bakik dacára már nem az a kommunikációs kihívás a közszereplőknek, hogy mit ne mondjanak, amikor a sajtó ott van, hanem az, hogy mit mondhatnak akkor, amikor nincs jelen a média, de félő, hogy szavaik mégis kiszivárognak – dokumentumértékűen, rögzítve.
EGY EMBER BIZTOSAN NEM TUD NEVETNI, sőt akár sírhat is azokon a poénokon, amelyek sorra születnek a neten, miután kiderült, hogy Orbán Viktor nem szereti a kövér katonákat. Ez az ember az, aki bekapcsolva hagyta, vagy nem kapcsolta ki időben a miniszterelnöki mikrofont az aradi vértanúkra emlékező állami rendezvényen, 2012. október 6-án. Még az sem lenne meglepő, ha a technikus már nem volna tagja annak a stábnak, amely a miniszterelnök részvételével zajló nyilvános események hangosítását végzi. Ő ugyanis szakmai szarvashibát követett el – szinte biztosan akaratlanul.
A KÖVÉR KATONÁKRÓL szóló kormányfői magánvéleményre az ünnepség után három nappal később, az ATV által rögzített, majd nyilván többször alaposan meghallgatott, végül tudatosan nyilvánosságra hozott felvételből derült fény (atv.hu., 2012. október 9., 06:10). A történtekről készült videót aztán több netes médium is hozta (elsők között a nol.hu, index.hu, origo.hu), a web egy másik része (így az mno.hu, a mandiner.hu, a magyarhirlap.hu) viszont nem. Okkal. Alighanem a miniszterelnök kommunikációs teamjében is felmérték, hogy jobb hallgatni és elhallgatni azt, ami akaratlanul nyilvánosságra került. Így van ez még akkor is, ha pártállástól függetlenül a többség egyetért azzal, hogy fegyverforgató ne legyen kövér. Van tehát konszenzuspont, mert igaz az, ami a körülményektől függetlenül önmagában elhangzott. Csakhogy a mondatokat az 1849-ben kivégzett 13 magyar honvédtiszt halálára emlékező állami gyásznap központi rendezvényén rögzítették, és ott arról beszélni mai katonák kapcsán, akár még dicsérően is, hogy „nincs köztük kövér, az a halálom”, kommunikációs szempontból úgy fordítható le, mint rossz helyen, rossz alkalomkor tett, alkalomhoz nem illő magánmegjegyzés.
EGYETLEN KÉTÉRTELMŰ SZÓT SE, ha vannak a közelben mikrofonok, kamerák! Igaz ez nemcsak a stúdióviszonyokra, hanem a sajtó jelenlétében zajló nyilvános eseményekre is. Többségében tudják ezt a vezető politikusok – legkésőbb azóta, hogy éppen nyolc éve Zuschlag János, az MSZP parlamenti képviselője lemondani kényszerült, amiért a holokauszt áldozataival úgymond „viccelődött” a Terror Háza előtt, és mindezt rögzítette, majd - nyilvánvalóan többszöri és alapos meghallgatás után, tudatosan – nyilvánosságra hozta a HÍR TV. Szavai (majd később más tettei is) karrier-öngyilkossághoz vezettek.
LAKATOT A SZÁJRA nemcsak közterületeken, hanem a tévé- és rádióstúdiók ajtaja előtt is! Erre szintén tanítanak rutinos kommunikációs tanácsadók és trénerek minden közszereplőt, politikustól az üzletemberig. Előfordulhat ugyanis, hogy a sajtónyilatkozatra kért illetékes nem látja, de miután belép a stúdióba, az ajtón kívül azonnal kigyullad a piros lámpa, benn indul a felvétel, és a keverőpultnál rögzítenek mindent, csak azért, mert valóban szükség van mikrofonpróbára, szakszóval „technikai összeállásra”. Ilyen helyzetben azonban egy komolyabb elszólás, egy nem a nyilvánosságnak szánt mondat, netán csak a riporternek szánt bizalmas információ krízisbe sodorhatja az interjúalanyt. Akár ott a stúdióban, akár később, ha a rögzített kijelentés nyilvánosságra kerül.
HALLHATÓAN ÉS LÁTHATÓAN NEM TUDNAK mit kezdeni a politikusok azzal, hogy támogatóik között vannak olyanok, akik visszaélnek a nekik szánt bizalmas közlésekkel, amelyek zárt ajtók mögött hangzanak el. Nem az tehát ma már a gond, hogy mit ne tegyenek, mit ne mondjanak, amikor a sajtó ott van (mert többnyire készen vannak közfogyasztásra szánt kommunikációs paneljeik), hanem az, hogy mit tehetnek, mit mondhatnak akkor, amikor nincs jelen a média. A kihívásba beletört a bicskája mindkét nagy párt, a jelenlegi ellenzék és a jelenlegi kormánypárt egy-egy vezető politikusának. Mégis eltérőek voltak a következmények, noha mindkettő ugyanazt tette: őszintén beszéltek, de ismeretlen „barátok” felvették és kiszivárogtatták szavaikat a sajtónak. Egyikük, Gyurcsány Ferenc egykori szocialista pártelnök-miniszterelnök belebukott abba, hogy 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került a párt zárt frakcióülésén hónapokkal korábban elmondott őszödi beszéde. Másikuk, Kubatov Gábor viszont változatlanul a Fidesz-pártigazgatója: tőle a kuruc.info idézett a legutóbbi parlamenti választások előtt napokkal egy olyan beszédet, amely ugyancsak zárt körben hangzott el egy évvel korábban, miszerint pártja választói adatbázist épít. A két eset persze következményeiben és kommunikációs kezelésében is eltérő volt.
LESZNEK-E KISZIVÁROGTATÁSOK a következő, másfél év múlva esedékes parlamenti választásokon? – ez már nem kérdés, egy ilyen eset kommunikációs forgatókönyvére a Szóvivő blog is felhívta a figyelmet Kibeszélő show című elemzésében. Az sem kérdés, hogy az okostelefonok, az mms, az internet elterjedtsége dacára még a hagyományos technika is bővül a titkos információgyűjtéshez. Az xdigital.hu weboldal így kínál például rejtett kamerát nemcsak órába, szemüvegbe és tollba, hanem kisautóba és ruhafogasba is építve: „Ön külföldről, közvetlenül a gyártó országból rendelheti meg áhított kedvencét, megspórolva így a kereskedők általi többletköltségeket!” A kiszivárogtatások eredményessége persze nem ezeken az eszközökön múlik majd, mert a „bekapcs” és „kikapcs” gombot könnyen meg lehet nyomni, hanem azon, hogy a kommunikációs kampánystratégák milyen akciókat, milyen tartalommal és céllal, mikorra időzítenek. Azért, hogy nagyot szóljon.
Budapest, 2012. október 11.
László Péter
