Sok kommunikációs eszközt bevetett a magánkézben lévő szerencsejáték-ipar lobbiszervezete, de így sem tudta megakadályozni a pénznyerő automaták betiltását Magyarországon. Küzdelme azért is esélytelen volt, mert aki a hétköznapokban kerüli, az rendkívüli helyzetben aligha tudja eredményesen befolyásolni a nyilvánosságot. Egy ágazat bukásának stációi.
ÁGYÚVAL LŐTTEK VERÉBRE – a média egy része először így tálalta, hogy az Orbán-kabinet váratlanul és szinte teljesen betiltotta a pénznyerő automatákat Magyarországon. Az újságírók értetlenül és meglepetéssel fogadták, hogy egy ilyen „kis” ügyben rendkívüli kormányülést hívott össze a miniszterelnök október 1-én, hétfőn reggelre. Pedig másnap estig sorra jöttek a rendkívüli események. Ellenzéki kezdeményezésre még hétfőn este rendkívüli ülést tartott az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, miután az is a nyerőgépek betiltásának indokaként szerepelt, hogy súlyos nemzetbiztonsági kockázatok merültek fel a szerencsejáték-szektor szereplővel összefüggésben. Másnap a rendkívüli kormányülésen jóváhagyott törvénymódosító javaslatot kivételes sürgős eljárással fogadta el a parlament. Ezzel pedig szinte egy egész iparág, a magánkézben üzemeltetett nyerőgép-szektor számára beütött a krach.
VERÉBBŐL VÉREBBÉ VÁLTOZNI – ez volt a kihívás a padlóra küldött nyerőgépesek számára már október 1-én délelőtt, rögtön az Orbán-kabinet döntése után. Azt kellett (volna) elérniük alig 48 óra alatt, hogy erős nyilvános nyomásgyakorlással meghátrálásra késztessék a politikát, elsősorban pedig azt a kormányzatot, amely rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón, nagy elhatározást mutatva, nagy nevekkel, nagy hírveréssel jelentette be szándékát a közvélemény számára. Egy ilyen vállalkozás szinte esélytelen, de nem volt mit tenniük azoknak, akiknek egy csapásra a létük lett a tét.
VOLT AZONBAN EGY BÖKKENŐ! A magánkézben lévő szerencsejáték-ipar szereplői korábban rejtőzködtek a nyilvánosság elől, és csak óvatosan léptek elő még akkor is, ha bevételeik jelentős csökkenése fenyegetett. Két évtizedig a face to face kommunikációt, a színfalak mögötti egyeztetéseket részesítették előnyben. Erre bizonyíték, hogy a napokban a HVG megírta: az előző parlament két akkori képviselőjét (egy exfideszest, egy ex-SZDSZ-est) is megkerestek nyerőgépes „szakértők”, hogy álláspontjuk megváltoztatására bírják őket, akár még vonzó állásajánlattal, vagyis pénzzel. A lap arra is emlékeztetett, hogy számos más volt és jelenlegi politikus került kapcsolatba a szerencsejáték szektorral. Most viszont annyiban fordult a kocka, hogy a nyerőgépes vállalkozásoknak magával a rendkívüli kormányülést összehívó Orbán Viktorral és a kormánydöntést a sajtónak bejelentő Lázár Jánossal szemben kellett (volna) fellépniük, és erre láthatóan nem volt, nem maradt már más módjuk, mint a nyilvános érvelés.
KI LEGYEN A SZÓVIVŐ A KOMMUNIKÁCIÓS ÜTKÖZETBEN? Nem volt kérdés, hogy a szerencsejáték-ipar lobbiszervezetének, a Magyar Szerencsejáték Szövetségnek (MSzSz) kell kommunikálnia. Az MSzSz 21 éve jött létre, alapszabálya szerint feladata az, hogy „kapcsolatokat épít ki és tart fenn azokkal az állami, társadalmi és egyéb szervezetekkel, melyek tevékenysége a Szövetség tagjainak működésére, érdekeire hatással vannak”. Nos, a kapcsolatépítés majdnem két évtizedig olajozottan ment, de utána homokszem kerülhetett a gépezetbe. Ezt igazolja, hogy Lázár János, aki az iparágat most padlóra küldő döntést indokolta, már 2010-ben, akkor még frakcióvezetőként azt tette szóvá, hogy a szerencsejáték-iparban „adócsalással és megtévesztéssel 200-400 milliárdos haszonhoz tud jutni egy bizonyos érdekcsoport évente, illetve ennyit tüntetnek el az adóhivatal és az állam elől”. Ennek következménye lett előbb a gépenkénti adótétel ötszörösére emelése 2011-ben, és a jelek szerint az ő fellépése vezetett most ahhoz is, hogy befellegzett a nyerőgépeknek. Ebből következik, hogy elsősorban Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral kellett (volna) ringbe szállnia a „szerencsejátékos” szervezetnek, illetve Schreiber István szövetségi elnöknek.
NAGY AKTIVITÁSSAL vágott neki a lehetetlen feladatnak a Magyar Szerencsejáték Szövetség. Honlapja szerint a betiltó kormánydöntésig nem adott ki sajtóközleményt, utána viszont kilenc nap alatt tízet. Ezek és a szövetségi elnök tucatszám adott interjúi (tévéknek, rádióknak, internetes portáloknak, lapoknak) megerősítik, hogy a szervezet a rendkívüli helyzetben megpróbálta a nyilvános nyomásgyakorlást nagy fokozatba kapcsolni. A csőd fenyegető réme miatt sok akcióra futotta: már a kormánydöntés után tiltakozó sajtónyilatkozatot adtak ki, levelet írtak az országgyűlési képviselőknek, hogy ne támogassák a kormányjavaslatot, petíciót adtak át az államfői hivatalban, hogy a köztársasági elnök ne hagyja jóvá a parlament többsége által megszavazott jogszabályt. Miután ezek eredménytelenek voltak, a törvénymódosítás megszületett, a szövetség tagszervezetei pertársaságot alapítottak, az ombudsmanhoz, az Alkotmánybírósághoz és – az Európai Pénznyerő automatákat Üzemeltetők Szövetsége (EUROMAT) közvetítésével – az Európai Bizottsághoz fordultak, lépéseiket pedig rögtön kommunikálták. Mozgósították külföldi társszervezeteiket is: az osztrák, a német, a szlovén és a holland szerencsejáték szövetség is panaszt tett a magyar eljárás miatt az Európai Bizottságnál, amiről szintén hírt adtak a sajtónak.
PRO ÉS KONTRA hangzottak el érvek az ügyben. Az feltűnő, hogy a Magyar Szerencsejáték Szövetség érdemben nem tudta (vagy nem akarta) cáfolni a nyerőgépek betiltása mellett felhozott legfőbb kormányzati indokot. Így aztán máig nem ismert, mit takar pontosan, konkrétan a „nemzetbiztonsági kockázat” a szerencsejáték-iparral összefüggésben. Például azt, hogy korrumpál, mert mindenkit úgymond kilóra meg tud venni, aki a szektorra érdemi hatással van? Legalábbis erre utalt azt index.hu, amely a sajtóból szinte egyedüliként – egy állítólagos belügyminisztériumi jelentés alapján – arról írt, hogy „több tízmilliárd forint készpénzt halmoztak fel nyerőgépeket működtető csoportok, melyek most kísérleteket tettek a közigazgatás bizonyos köreinek, a jogszabályalkotóknak a megvesztegetésére is.” A tisztázással azonban adós maradt a média, és nem igyekezett cáfolattal a Magyar Szerencsejáték Szövetség sem. Elvileg (de csak elvileg!) felmerülhetett volna az MSzSz részéről, hogy kommunikációjában fókuszba helyezze ezt és Lázár Jánosnak azt a mondatát is, miszerint a betiltó döntés gyors meghozatala tudatos volt, mert ha a félkarú rablókról hónapokon keresztül folyik vita, akkor félő, felpuhul a javaslat. Ám ha játékipari „szakértők” valóban nemcsak a korábbi parlamenti ciklusokban, hanem a mostaniban is folyamatosan és „sajátosan lobbiztak”, akkor a szervezetnek nem volt érdeke ezt a szálat a közbeszédbe emelni.
KISEBB NYILVÁNOS SZÁMHÁBORÚ helyette arról volt, hogy mennyi lehet a nyerőgép-tilalom okozta kár. Kormányzati számítás szerint évi 30 milliárd forint a kiseső állami bevétel. Az MSzSz erre sajtóközleményeiben azzal felelt, hogy nem ennyi, hanem hatodával több, 35 milliárd az éves játékadó-bevétel, és még ugyanennyit más jogcímeken fizettek be a költségvetésbe, vagyis összesen 70 milliárd sorsa forog kockán az állam részéről. A szervezet aztán már maga „emelte a tétet”: újabb és újabb számokkal állt elő. Most, a betiltás után ott tartunk, hogy a Magyar Szerencsejáték Szövetség szerint „130,5 milliárd forintra tehető az azonnali egyszeri kár, a 10 év alatt keletkező veszteség pedig 1.500 milliárd forint, amit a nyerőgép iparág betiltásával elkönyvelhet az állam és a vállalkozások”. Egy másik szám esetében önmagával is vitázott a szervezet: volt, hogy 40 ezer ember állásvesztéséről, majd 40 ezer család ellehetetlenüléséről beszélt a játékgépek betiltásának következményeként. A pontosság fontos lett volna, mert az valóban erős érv a közvéleménynek, hogy a kormány állások helyett újabb állástalanokat teremt. Csakhogy ezt meg a nemzetgazdasági minisztérium kontrázta meg azzal, hogy a félkarú rablók betiltása nem foglalkoztatási kérdés. Ha nem az, akkor mi? A negatív kampánytól ódzkodó játékipar helyett a sajtó például arra mutatott rá, hogy a filmes kormánybiztos, Andy Vajna tulajdona az egyik olyan koncessziós kaszinó, ahol pénznyerő automatákat továbbra is lehet üzemeltetni.
NYOMÓS ELLENÉRV jelent meg a kommunikációban azzal, hogy az azonnali betiltás sérti a jogbiztonságot. A tiltakozó európai szerencsejáték szervezetek is kifogásolták, hogy miközben a magyar parlament még a nyáron is több intézkedéssel beruházásra ösztönözte a hazai és a külföldi cégeket, addig a tiltással lenullázza befektetéseiket, csődbe juttatja őket, nekik kell állniuk a hosszú távú szerződéseik kényszerű felmondásából származó kártérítéseket, az alkalmazott jogos követeléseit, a felszámolási eljárások költségeit. Csakhogy az érvelés hangsúlyossá tételére az MSzSz nem talált más partnereket a gazdasági életből, noha figyelmeztette az üzleti élet szereplőit, hogy akár más gazdasági ágazatok is járhatnak így. De ez süket fülekre talált.
AZ EMBEREK ELSÖPRŐ TÖBBSÉGE EGYETÉRT a kormány és a törvényhozás döntésével, és a társadalomra veszélyesnek tartja a pénznyerő automatákhoz kapcsolódó szenvedélybetegségeket. Ezt három nappal a parlament döntése után tette közzé a kabinetnek (is) dolgozó Századvég Piackutató Zrt. közvélemény-kutatásának eredménye szerint az ezer megkérdezett 89 százaléka nyilatkozott úgy, hogy támogatja a pénznyerő-automaták betiltását. Igaz, arról sem ez a kormányközeli cég, sem a Magyar Szerencsejáték Szövetség nem készített olyan felmérést, ami azt bizonyította volna, hogy hányan fogadnák megértéssel, ha tevékenységük, munkahelyük, sőt egy teljes ágazat egyik napról a másikra ellehetetlenülne. Pedig tény, hogy egy jól időzített közvélemény-kutatás hatásos kommunikációs eszköz, még ha nem is érdemi döntésbefolyásoló, de véleményformáló.
VESZTENI KÖTELEZŐ, NYERNI LEHETSÉGES – ennyit ígér a játékosoknak a félkarú rabló. A kormány viszont minimális nyerési esélyt sem adott a rablókat üzemeltető cégeknek. Látható, hogy sem az ágazat nemzetbiztonsági kockázatot jelentő szereplői, sem a Magyar Szerencsejáték Szövetség nem számolt érdemben az ellehetetlenüléssel. Arra pedig bizonyosan nem voltak felkészülve, hogy harcukat a nyilvánosság előtt vívják meg. Ezek miatt volt a végkifejlet elkerülhetetlen. Game over.
